Napi Nemzeti Hülyeség

A kezdő bloggoló keserve: a kutya sem nézett rám, ezért oldalogtam arrébb egy hónapon keresztül. De a cél nemes, ma pedig akkora hülyeség volt a Sportban, hogy muszáj írni.

Ma a 16.oldal főcíme: "Hódeszkában eddig tarolnak a hazaiak". A cikk idomul a címhez: lelkendezve számol be arról, hogy "Maelle Ricker az első nő, aki hazai pályán szerzett olimpiai aranyat Kanadának (eddig rendben - a szerk), - ugyanabban a sportágban, amelyben az első férfigyőzelem is született (hódeszka)"

Nos.

Magam is 37 éves férfiként idegenkedve nézek ezekre az ugribugri új sportágakra. Nekem a téli olimpia az az, amikor a marcona svéd állára ráfagy a hányás az 50 kilométeres sífutásban. Viszont csendes beletörődéssel veszem tudomásul, hogy vannak új sportágak, melyekkel meg kell barátkozni, és nem mellesleg meg kell különböztetni őket.

Például a hódeszkát, a szabadstílusú sieléstől.

Hogy a Nemzeti Sport professzionalista sportkedvelői számára is érthető legyen: a hódeszkánál egy izé van összesen a két lábon, míg a szabadstílusú sielénél mindegyik lábon egy-egy (összesen tehát kettő).

Kanada első hazai aranyérmét Bilodeau Alexander szabastílusú síben nyerte, mint az közismert. Hogy az NS legalább 50 %-ban jó legyen, igen: Ricker valóban hódeszkában. 

Talán szokatlan, hogy a hétvégi programajánlóval foglalkozunk, de nem utoljára tesszük: régi sérelmünk, hogy komplett sportágakat mellőz a szerkesztőség. Most nem erről van szó, az újság igen példamutatóan közli, hogy a hétvégén futócél és légfegyveres nemzetközi versenyt rendeznek, ami "egyben a második Európa-bajnoki válogató". Helyes, nyilván a sportlövészetet kedvelő közönség meg fog jelenni szombaton kilenckor a...
 

Na, tehát nem sikerült leírni, hogy hol is tartják a versenyt, megtesszük ezért mi: a verseny Győrszentivánon lesz.
 

Az újságírásban alapvetően két nagy probléma van: ha nincsen hír, vagy ha sok van.

Úgy látszik a tegnapi napon egyszerre szenvedtek mind a két problémában derék szerkesztőink. A 13. oldal „24 óra” című rovatába úgy tűnik gyorsan kellett valami, így kerülhetett az egyébként általában mellőzött Sílövő-világkupáról egy aprócska hír Babos Tímea bíztató évkezdete, és a közé a lenyűgöző hír közé, hogy Sastin Mariann a Csepelből átigazolt a Vasasba.

Valami azonban megint közbejöhetett, a cikk ugyanis láthatóan csonkított. A címe ugyanis az, hogy „Teljes német siker” maga a cikk azonban kizárólag Magdalena Neuner győzelméről számol be. Mi ebben a „teljes német” kérdezhetnénk, és már keressük is a vonatkozó wikilapot, mondjuk itt, ahol láthatjuk, hogy valóban teljes a német siker, hiszen a dobogó mindhárom fokára német állott. Vélhetően az őscikkben erről is esett szó, csak aztán jött a hír, hogy Branimir-Baev nem lesz a Diamant-Kaposvár játékosa (az utolsó pillanatban jobb ajánlatot kapott Iránból), és vágni kellett. A cím meg maradt.

Meg maradt egy egészen értelmetlen cikk. Megtudjuk ugyanis belőle, hogy Neunernek ez a 15. világkupa elsősége, csak az maradt ki, hogy mindezt milyen számban érte el, ami mondjuk fontosabb lenne. Kielégítve a tudásvágyat: az olaszországi Antholtzban rendezett versenyen a 15 kilométeres, egyéni indítású számban nyert a jeles német sportolónő.

Hajdanában, amikor az európaiak, mint úgynevezett civilizátorok megjelentek Afrikában, nem fordítottak túl nagy figyelmet, a sokrétű nemzeti, etnikai, nyelvi különbségek megismerésére: "néger, néger" mondták, aztán húzogatták a határokat, ahogyan nekik tetszett. Nem vacakoltak nevekkel sem, vagy egy arra járó fehérről, vagy egyszerűen valami természeti képződményről neveztek el területeket, úgyis csak egy akta a gyarmati minisztériumban.

Így aztán a hosszan kanyargó Kongó – megvan ugye, amikor Rejtőnél valaki azon hisztizik a dzsungelben, hogy neki folyóvizes szállást ígértek, mire megmutatják neki az ablakból a Kongót, hogy „Tessék: ott a folyó víz” - több terület szülőatyja(anyja?) is lett, nyilván pusztán azért, hogy a Nemzeti Sport újságíróit összezavarja.

Két fontosabb Kongó tűnt fel a térképen a XIX. században. Az egyik francia gyarmat volt, eredetileg Brazzaville-Kongó (egy fehérember, egy földrajzi név), a másik a Kongó túlpartján egy lényegesen nagyobb terület a fantáziadús elnevezésű Belga-Kongó.

Aztán eljött 1960, amikor mind a két állam egyként vívta ki függetlenségét, hogy aztán polgárháborúkkal, mészárlásokkal és a nacionalizmustól a marxizmusig tartó útkereséssel töltse ki a Teremtőtől még reá szabott időt. De most még 1960-ban vagyunk, amikor még az utcanevek átkeresztelése mellett az országok nevének meghatározása volt a legfontosabb, mégiscsak valahogy el kell helyezkedni az ENSZ-ülésszakon.

Brazzaville-Kongó választotta az egyszerűbb utat, ledobta a fehér ember nevét, és azt mondta, hogy ő Kongó, Belga-Kongó pedig Kinhasa-Kongó lett.

Utóbbiak azonban nem álltak meg itt, mert 1971-ben feltűnt Mobotu Sese Seko, aki a Zaire nevet javasolta az országnak, és mivel ezt mint az ország diktátora tette, a javaslat csont nélkül átment. Az emberi jogok sárba tiprása, és a korrupció már e fedőnév alatt folyt, annyira, hogy a korrupció szinonímájaként megjelent a „Zairean Sickness” kifejezés. Zaire egyébként a Kongó-folyó másik neve, sok fantázia itt sem volt.

Mobotu 1996-ig húzta, akkor egy különösen bonyolult koalíció – amelyben egy oldalon állt Ruanda, Burundi, Uganda, meg a helyi ellenzék – elzavarta, hogy egy év múlva Marokkóban hunyjon el prosztatarákban. A fővárost elfoglaló erők első dolga az ország nevének megváltoztatása volt, és vélhetően a „két neve van a folyónak, most a másik jön” elv alapján Kongónak nevezték el azt, de mivel olyan már volt, ezért ők lettek a Kongói Demokratikus Köztársaság.

Na, ez így most bonyolult meg hosszú, de egy újságíró/olvasónak elég annyit megjegyezni, hogy két Kongó van, az egyiket – a volt francia gyarmatot – egyszerűen Kongónak hívjuk, míg a fenn taglalt neve a Kongói Demokratikus Köztársaság, és ezt illik tudni.

Mindezek fényében különös izgalom járhatja át a bakivadászt, ha Afrikáról van szó, mint ma is, amikor Csillag Péter „Cipőre zokni” című dolgozatát olvassa, – nem fejtem ki miért ez a cím, az is egy külön bravúr – és nem is csalódik! A „Kontinens tragédiái” alrovatban kétszer is szerepel a Kongó név, minden megkülönböztetés nélkül. Az egyiknél mázlija volt az alkotónak, 2007. június 2-án valóban Zambia-Kongó meccs zajlott, a másiknál azonban nincs mese: a Lubumbashi (Kongó) felirat téves, Lubumbashi sajna a Kongói DK-ban van.